2012. április 6., péntek

Citrom-tárkony bonbon


 Mikor Reccutti nyomán először próbáltam a tárkony-csoki párost, tudtam hogy ebből szerelem lesz. Nemrég egy kedves invitálást kaptam a Patricius borháztól a játékukra, melynek keretében az általuk küldött borhoz kell sós vagy édes ételt készíteni. Két száraz bort kaptam, egy 2010-es évjáratú Tokaji Furmintot és egy 2009-es Tokaji Sárgamuskotályt. Nem értek még a borokhoz, de az étel-bor párosítás érdekel egy ideje, ahogy arról korábban már írtam is. Az Ízek harmóniája című könyvet hívtam segítségül, amit ebben az esetben nagyon hasznosnak találtam. Mivel a borok évjárata nagymértékben megváltoztathatja a fajta jellegzetességeit, nagyon fontos összekóstolni az alkotóelemeket. Ezt hétfő este meg is tettük, a kb. tízféle alapanyagból végül a tárkony, a citrom, a méz és a fehér csoki győzött. A fehér csokival nem vagyok nagy barátságban, de ebben az esetben sokkal jobban passzolt a borhoz, mint a hozzákóstolt háromféle étcsoki. A bor nagyon kellemesen savas, gyümölcsös, frissességével találkozva egy új íz keletkezett, ami kevésbé volt savas, de megőrizte gyümölcsös jellegét, és kiegészült a tárkony számomra nagyon kellemes ánizsos ízével. 
A játék feltételei között szerepel, hogy idényjellegű hozzávalót is tartalmazzon az elkészült étel, ezt a szerepet  ebben az esetben a friss tárkony tölti be. 

Hozzávalók (32 db):
2 nagy maroknyi friss tárkony, 1 dl tejszín, 2 ek méz, fél citrom, citromesszencia, szárított, őrölt tárkony,  macha tea, 400 g belga fehércsoki


A friss tárkonyt mozsárban kicsit megtördelem, majd a tejszínnel forrpontig melegítem. Leveszem a tűzről és 2 napig állni hagyom. 
A csokiburokhoz a tárkonyt finom porrá őrlöm és 1-2 kk macha teával együtt a temperált fehér csokihoz keverem, ezzel mintát rajzolok a forma mélyedéseibe és hagyom megszilárdulni. Temperálok 200 g fehér csokit és a formába öntöm, kiütögetem a légbubikat és azonnal vissza is öntöm a felesleges csokit a tálba. A formát 15 percre hűtőbe teszem, hogy megszilárduljon. 
A tárkonyt átszűröm, a tejszínt a mézzel és a fél citrom levével felforralom, leveszem a tűzről és kicsit hűlni hagyom, majd folyamatosan keverve hozzáöntöm a 200 g kb. 40 fokra melegített, folyékony állagú fehércsokihoz. Hozzáadok 2-3 kupaknyi citromesszenciát és homogén állagúra keverem. Megkóstolom, ha nem elég erőteljes a tárkony íze, hozzáadok még 1 pár csipetet a porrá őrölt szárított tárkonyból. Habzsákba teszem és  megtöltöm vele a burkokat, helyet hagyva a lezárásnak. 2-3 órát pihentetem. 
A megmaradt fehér csokit újratemperálom és lezárom vele a bonbonokat. A formát 30 percre hűtőbe teszem, majd kifordítom belőle a kész bonbonokat. 


Temperálás:
A vízgőz felett kb. 40 fokra melegített fehér csokit szinte teljes egészében márványlapra öntöm, és spaklival, kenőkéssel szétterítem, majd felszedem. Ezt addig ismételgetem, míg eléri a 28 fokot, akkor gyorsan visszalapátolom az edénybe és alaposan elkeverem. Megmérem, ha 28-29 fokos, dolgozni kezdek vele. 

Kakaóvajas temperálás egy könnyebb és egyszerűbb módszer, itt olvashatsz róla!

4 megjegyzés:

  1. Micsoda páros - gyönyörűek! Imádom a zöldet :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Vivien!


    Gyönyörű lett ez a bonbon, nagyon kíváncsivá tettél minket ezzel a citromos, matcha-teás csodával!!A tárkony csak még tovább fokozza a kíváncsiságunkat.. Köszönet az édes borfalatért!

    Vasárnapig még várjuk a többi versenyző pályaművét is, kedden lesz eredményhirdetés ebben a fordulóban.

    Üdv

    Patricius Borház

    VálaszTörlés
  3. Hihetetlenül különleges, gratulálok! Nálam nyertél. :))))
    Boldog ünnepet kívánok nektek! :)))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szuper lett, a matchás színezést én is nagyon szeretem!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...