2018. szeptember 24., hétfő

Segítsüti 2018 - Vegán GM citromos tart


Eljött az Ősz és vele együtt a szívemnek kedves kezdeményezés, a Segítsüti. idén immár 8. alkalommal veszek részt a Segítsüti lelkes csapatában. 

2018-as őszi akciónkkal, mely sorrendben a 19., a Bókay Gyermekklinika Közhasznú Alapítványt fogjuk támogatni.

Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány, mely 2011-ben jött létre, közhasznú tevékenységét kizárólagosan a SE I. Sz. Bókay Gyermekklinika javára végzi.

A Gyermekklinika Intenzív Terápiás Osztályán évente kb. 200-250 gyermeket látnak el. A gyermekek 90%-a csecsemő, de 18 éves korig látnak el betegeket. Az osztály a legmagasabb, 3. progresszivitási szinttel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a saját területi ellátáson kívül más kórházakból is átveszik a súlyos állapotú gyermekeket. Az osztály nyolc beteg  felvételére, ellátására, intenzív monitorizálására képes, egy időben hat beteg gépi lélegeztetését tudja végezni. Az alapítvány a gyógyító munka végzése mellett segíti az ehhez szükséges berendezések, műszerek beszerzését, és szakemberek képzését a felszerelések megfelelő üzemeltetéséhez.
A Segítsüti 30 bloggere által felajánlott süteményekből befolyó összeget egy kapnográf vásárlására szeretnék fordítani, amely a súlyosan beteg, lélegeztetett gyermekek tüdőállapotának követésére szolgál. Segítségével az ebből a célból alkalmazott gyakori vérvételek elkerülhetőek a betegeknek kevesebb fájdalmat okozva.
Licitálni a felajánlott 30 csodás süteményre 2018. szeptember 24-én hétfőtől egy egyszerű regisztráció után  ITT lehet, az árverés vége pedig 27-én csütörtökön 16.00 órakor lesz. 24-én reggel kezdenek el felkerülni a blogokba a süti felajánló posztok, nem sokkal később pedig a Segítsüti oldalán is láthatják majd az egyes darabokat, és ugyanitt tehetik meg licitjeiket is. Minden sütemény kezdő kikiáltási ára 1.000.- forint.
Én idén egy csuda egészséges vegán, gluténmentes citromos tart-tal készültem. Mandulából, datolyából és kókuszból készül a tészta. A citromos krém kókuszkrémből, sok sok citromból és rizsszirupból. Édeskés, savanykás, friss ízvilág. 

A licitnyertes Budapesten tudja majd átvenni tőlem a 10 darab tortácskát, amit az általa megjelölt időpontra frissen készítek el. 

Gyertek, licitáljatok és vigyetek haza egy csodás sütit! 
https://www.segitsuti.hu/sutiarveres/licitek
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...