2011. szeptember 17., szombat

Indul a Segítsüti őszi árverés!


A mai nappal elindul a Segítsüti jótékony célú őszi árverése. 27 gasztroblogger (köztük idén először én is) készült szépséges és finom édességekkel, melyekre egy gyors regisztrációt követően 4 napon át lehet licitálni a Segítsüti oldalán. Az árverésből befolyt összeg a gyermekbeteg szállítással, gyermekmentéssel és gyermekhospice-szal foglalkozó Szemem Fénye Alapítványt támogatja.  Az alapítvány 2 gyermekhospice házat működtet, mellyel nemcsak az életminőség javítását tűzi ki célul, hanem egyúttal oldani is kívánja a gyermekhalállal kapcsolatos félelmet, elutasító gondolkodásmódot, társadalmi nézeteket. A tervek szerint évente több száz családnak szeretnék gondját viselni egy olyan helyen, ahol a gyógyíthatatlan beteg gyerekek megfelelő egészségügyi felügyelet mellett játszhatnak, boldogak lehetnek és családjaik is törődést kapnak.

A Segítsüti keretében a gyermekhospice házakban a gyermekekről való gondoskodást megkönnyítő orvosi műszerek, eszközök és egyéb szükséges tárgyak beszerzésére kerül majd sor.

Mióta anya lettem, nagyon mélyen érint minden olyan helyzet, melyben kicsi gyermekek kiszolgáltatottságával, szenvedésével, fájdalmával találkozom. Sokat gondolkodtam az elmúlt hetekben azon, hogy mennyi lelkierővel, hittel és alázattal bírnak azok a szülők, családok, akik kicsi gyermeküket végigkísérik rövidke életükön. Mennyire más jelentőséget kaphat minden pillanat, amit együtt tölthetnek, minden pillanat, amit békében, harmóniában, szeretetben élhetnek meg együtt. 
Hálás vagyok nemisbékának hogy felkérése által hozzájárulhatok ahhoz, hogy körülményeiken, ellátásukon javíthassunk. 

Az árverésre egy 36 db-os bonbonválogatást ajánlok fel, mely a következőket tartalmazza:
Málnás-rózsalikőrös bonbon, Tonkababos-mogyoró-krokantos bonbon, Citromos-gyömbéres bonbon és Csillagánizs trüffel

A kikiáltási ár 1000,- Ft. Gyertek, licitáljatok, hogy együtt segíthessünk!
Részletek: www.segitsuti.hu

A málnás-rózsalikőrös és a tonkababos-krokantos recepteket felteszem a licit végén.  

15 megjegyzés:

  1. Jééézusmária, de gyönyörűek!

    VálaszTörlés
  2. Csodásak, de nem csodálkozom. Most csak még izgatottabb lettem a bonbonozás miatt! :-)

    VálaszTörlés
  3. Profik, mint mindig! Hajrá, Segítsüti, hajrá, bonbonok!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon guszták! Sok sikert az akcióhoz! :)))

    VálaszTörlés
  5. Köszi Lányok! Szorítsatok h sok-sok licit jöjjön össze mindenkinél!

    VálaszTörlés
  6. Mesésen néznek ki ezek a bonbonok! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörűek! Boldog lesz a nyertes, az biztos:)

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok, jó érzés lehet, hogy ennyit érnek és tulajdonképpen ennyivel tudsz jótékonykodni!

    VálaszTörlés
  9. Vianne!
    Sok szeretettel gratulálok a végeredményhez:-))

    VálaszTörlés
  10. Katuci,Gesztenye!

    Aranygöböket nem tettem bele:) A gratuláció Macskafőz nagylelkűségét illeti.

    Eszter, Moha!
    Köszi:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...