Őszi bonbon - dió, mazsola, vörösbor

Hát az nem mostanában volt, mikor utoljára erre jártam...

Az elmúlt heteket inkább bent mint kint töltöttem. Belső folyamatok, átalakulások, visszavonulás, útkeresés, elcsendesedés, elengedés... Valahogy úgy, amiről az előző poszt is szólt. Azt hiszem, összhangban vagyok most mindazzal, ami kint történik a Természetben.

Sok minden történt persze eközben is, Nimród 2. szülinapi bulija 7 fogásos vacsival és Pixie csodás Matukás tortájával (első és utolsó olyan buli volt amit végig a konyhában töltöttem, ezentúl svédasztal lesz!) , életem első bonbonkurzusa két nagyon jófej bloggerinával - Petrával és Katucival, akik nagyon lelkesek és ügyesek voltak (képes beszámoló náluk már megvolt, én hamarosan hozom), és csodás meglepetést is kaptam itthon a srácoktól. De valahogy hiányzott belőlem a megosztás igénye, jó volt magamban lenni, esténként a net helyett egy forró tea mellett zenét hallgatni, olvasni, vagy beszélgetni.  

Ez a bonbon még ősrégen készült Erinacea játékára. 

Hozzávalók 21 db:
250g étcsoki (70%), 1 marék dió, 1 marék mazsola, 0,5 dl vörösbor, 0,25 dl tejszín

A tejszínt és 0,25 dl vörösbort forráspontig melegítem, majd a feldarabolt 50 g étcsokira öntöm. Homogén állagúra keverem, majd hozzáadom a maradék vörösbort is, hűtő 15 percre. A diót és a mazsolát aprítógépben addig keverem, míg krémes állagú lesz. Hűtőbe teszem 10-15 percre.
 

200 g étcsokit temperálok, és az előmelegített polikarbonát bonbonformába öntöm. Óvatosan az asztalhoz ütögetem, hogy a levegőbuborékok távozzanak belőle. Hagyom kicsit hűlni, hogy perem képződjön a bonbonmélyedésekben. Mikor a pereme már kezd szilárdulni, visszaöntöm a formából a csokoládét a fémtálba, és félreteszem a bonbon lezárásához. A formákat lefelé fordítom pár percre, hagyom kicsepegni, így egyenletesen terül majd el a csoki a mélyedésekben. Habkártyával lehúzom a forma felszínéről a kifolyt csokoládét és 5-10 percre hűtőbe teszem.

A ganache-t habzsákba kanalazom és félig betöltöm vele a bonbonhüvelyeket. A diós-mazsolás masszából kis golyókat formázok és mindegyik bonbonba beleteszek egy golyócskát. Ha szükséges, teszek még rá egy kevés vörösboros ganachet, hogy befedje, de figyeljünk arra, hogy elegendő helyet hagyjunk a lezáráshoz. Hűtő 15 percre. A maradék étcsokit újratemperálom és lezárom vele a bonbonokat. Hűtő 1 órára, majd óvatosan megfordítom a formát és a kis szépségek kipotyognak belőle. Maradék csokiból keveset felmelegítek, 1-1 pöttyöt teszek a bonbon tetejére és ráültetek 1-1 darabka diót.

És végül, de abszolút nem utolsósorban nagyon köszönöm Petrának az újabb díjat!!! 

Én ezúttal az új kedvenc blogom tulajdonosának, Levendulalánynak szeretném továbbajándékozni. 

Fantasztikusan kreatív, nézzetek be hozzá!    

Október - Mindszent hava - Őszhó - Magvető hava

Az október igazi őszi hónap, a szüret ideje. A fákról lehullanak a levelek, a hónap végére az utolsó költöző madarak is elrepülnek. Az őszi munkák folytatódnak a kertekben, a szántóföldeken, megkezdődik a szüret. 

 

Lélektanilag érdemes átgondolnunk, hogy mitől búcsúzunk személyes életünkben? Mit engedünk el? Milyen életterületen szeretnénk minőségi változást, átalakulást megélni?

"Október havában a természet is pihenni készül, egyre jobban vöröslenek, majd bebarnulnak a levelek, s lehullnak. Ami az anyag bűvkörében élt, a földbe kerül. Ebben az időszakban még mélyebben hatol a Nap a rejtett birodalomba, a földön csökken a világos órák száma. A lélek, most a jelenségek láthatatlan
oldala felé fordul. A nagy átalakulás misztériuma ölt testet, ez félelemmel, romboló indulatokkal töltheti el azt az embert, aki nem képes befelé fordulva, a belső önmegismerés kalandos, néha talán kegyetlen, de indenképpen szükséges útját, a spirituális mélységeket, titkokat megismerni. A felemelkedés előtt a léleknek meg kell tapasztalnia, hogy minden dolog valamilyen folyamat része. A teremtmény változik, a változás a ,,halál” folyamata. A változtató elv azonban évről-évre ugyanúgy festi vörösre a fák levelét, ahogy a lélek mély bugyraiban újra és újra bölcsességre lel. Fel kell tudni ismerni, amire már nincs szükség, s így válik uralhatóvá a halál, a nagy átalakulás. Ez a halál a felvállalt sors része, az életút egy szakasza, és nem az egészé!
Évről évre: halál és újjászületés."

/Forrás: www.piliscsaba.hu/

"Emlékszem egy októbere, mikor a német erdőben éltem, tölgyek és vezérigazgatók között, egy szállodában, ahol mindent villanyos erő hajtott, vadásznak öltözött pincérek lesték a vendégek óhajait, s Rübezahl, mint régimódi házigazda, minden délután kilépett az erdőből, megállt a szálloda bejáratával szemközt, a napsütötte tisztáson, aggódó pillantással szemlét tartott a pázsit és a felhők között; majd komoran és kiség nevetségesen eltűnt a szarvasetetető irányában.

Ez az október minden más októbertől különbözött. Fiatal voltam és igényes. A szállodában már fűtöttek. Este a társalgó kandallója előtt ültem, szmokingban és escarpinben, könyvvel kezemben, s úgy éreztem magam, mint lord Byron, mielőtt elment meghalni a görög szabadságért. Abban az időben én is hajlandó lettem volna elindulni és meghalni, esetleg csak egyszerű levélbeli hívásra, valamilyen idegen ügyért, érthetetlen szabadságért.

Sejtettem, hogy minden összetartozik. Minden reggel azzal az érzéssel léptem a szállodai szoba ablakához, hogy szerepem van a világban, a feladatom feltűnés nélkül, tapintattal, de kegyetlen következetességgel kell majd elvégeznem. Gyanítottam, hogy sietnem kell, mert nem élek soká; de ezt a távoli, kissé bizonytalan időpontot mindenesetre száz éven túl képzeltem. Óriási fák között éltem, valószínűtlen hegyóriások között, valamilyen sugárzó és illetlen fényűzésben, mely nem illett társadalmi helyzetemhez, nem illett anyagi viszonyaimhoz, de csodálatosan megfelelt igényemnek, mellyel az élet felé fordultam.

Mindehhez október volt, kevés köd, kevés napsütés, az életnek az a meleg, kissé színházias félhomálya, mely múlhatatlanul színészkedésre késztet fiatal embereket. Mire az ember hozzáöregszik az évszakokhoz, mintegy kitanulja világításukat, esélyeiket, szépségüket és veszélyeiket, már nem érzi díszletnek a világot. A valóság érdekli, mely olyan más, olyan meglepő s oly független szándékainktól! Ifjúságom e pillanata számára az október egyetlen naplemente volt, tele német irodalommal, általános szabadságvággyal, öntudatlan dandyzmussal, melyben oly nyugodtan és természetesen mozogtam, mint egy színész a színpadon, élete egyik jelentős szerepében.

A szálloda nagyon finom volt, s természetesen a hozzávaló október is finom volt, mintha az igazgatóság mindent elkövetne, hogy jó minőségű évszakot nyújtson elkényeztetett vendégeinek. Időnként köd szitált, ahogy illik. A golfmező pázsitja halványsárga volt; de senki nem golfozott, mert a németek, s mi, többiek, közép-európai vendégek, nem tudunk golfozni. Ebéd után a szálló bejárata előtt hevertünk, fekvőszékekben, sportszerűen marcona, kötött ingekben, s arcuknak a napfény felé fordítottuk, mely oly gyöngéd volt e hetekben, mint egy öregedő férfi érzése, mellyel egykori vetélytársaira és szerelmeseire gondol.

Senki nem akart semmit. Az erdőnek olyan szaga volt, mint egy régi, nemes fából faragott ruhásszekrénynek. A tisztásra néha kilépett egy őz vagy egy öregedő moziszínésznő. Volt valami századon kívüli ez októberben. Soha nem éltem ilyen választékosan: az október sugártörésének oldatában lebegtünk, s csaknem jambusokban szóltunk a pincérhez. A világ elegáns volt és illatos. De néhány nappal később leesett az első hó, és kitört a Spartacus-forradalom. Akkor mind hazautaztunk, őzek, vezérigazgatók, finom költők: az ünnepélynek vége volt, új évszak kezdődött, Berlinbe érve, a gépkocsi ablakából láttam egy embert, amint a sárban feküdt, s nyakából vér szivárgott.

Erre az októberre emlékszem most. Soha többé nem éltem meg ilyen finom októbert. Mintha népszerűsítették volna e nemes hónapot. Magamra öltöm puha anyagát, mint valamilyen átmeneti konfekcióöltönyt, várakozás nélkül szemlélem a táj tárlatát, közönyösen járok színes és kopott díszletei között. Az emberről lassan lekopik minden hazugság, így a világfájdalom is. Marad a fájdalom és a világ."

/Márai:Október/