2011. november 10., csütörtök

Sáfrányos-gyömbéres bonbon


Ez az a bizonyos sáfrányos-gyömbéres bonbon, amit Katával és Petrával együtt készítettünk a közös bonbonozáson. Kata és Petra a Nyári Játékon nyerték tőlem csodás alkotásaikkal ezt a bonbonkurzust, amire végül októberben sort is kerítettünk. Nagyon jó volt együtt dolgozni velük, hihetetlen lelkesek és ügyesek voltak. (ahogy ezt kicsit lejjebb a képeken láthatjátok is). Szeretem a fűszer-csokoládé kombót, bár ezekből még viszonylag kevés szerepel a blogon, nagy kedvencek pl. a rózsabors és a bazsalikom.A sáfrány csokival való házasítása 1 éve mocorog már bennem, nagyon elegáns és kifinomult párost alkotnak. A közös bonbonozás alkalmával egy kis kandírozott gyömbért is kapott a ganache, ami sokkal markánsabbá és frissebbé tetté.


Hozzávalók (21db):
200g temperált étcsoki (70%), 100 g fehércsoki, 0,05g sáfrány (nem szeklice!), 0,5 vaníliarúd, 0,5 dl tejszín, 5-6 kocka kandírozott gyömbér.

A sáfrányból néhány szálat félreteszünk a  díszítéshez, a többit mozsárban összetörjük és a tejszínhez adjuk. Belekaparjuk a vanília magját és a rúddal együtt forrpontig melegítjük. 15 percet hagyjuk állni, majd kivesszük a rudat, újra forrpontig melegítjük és a feldarabolt fehér csokira öntjük. Homogén állagúra keverjük, hűtő 15 percre. 

A kandírozott gyömbért nagyon apró darabkákra vágom és félreteszem. 

A temperált étcsokit a hajszárítóval kicsit előmelegített polikarbonát bonbonformába öntöm. Óvatosan az asztalhoz ütögetem, hogy a levegőbuborékok távozzanak belőle. Hagyom kicsit hűlni, hogy perem képződjön a bonbonmélyedésekben. Mikor a pereme már kezd szilárdulni, visszaöntöm a formából a csokoládét a fémtálba, és félreteszem a bonbon lezárásához. A formákat lefelé fordítom pár percre, hagyom kicsepegni, így egyenletesen terül majd el a csoki a mélyedésekben. Habkártyával lehúzom a forma felszínéről a kifolyt csokoládét és 5-10 percre hűtőbe teszem.

A ganache-t habzsákba kanalazom és félig betöltöm vele a bonbonhüvelyeket. Beleszórok mindegyikbe pár darabka kandírozott gyömbért. Ha még kell, teszek bele kicsit a sáfrányos ganache-ból úgy, hogy a lezáráshoz még elegendő hely maradjon. Hűtő 15 percre. A maradék étcsokit újratemperálom és lezárom vele a bonbonokat. Hűtő 1 órára, majd óvatosan megfordítom a formát és a bonbonok kipotyognak belőle. Maradék fehér csokiból keveset felmelegítek, 1-1 pöttyöt teszek a bonbon tetejére és ráültetek 1-1 szál sáfrányt. 
 
 

És akkor jöjjön a rövid képes beszámoló:

 Kata és a maghőmérő...

 Kata talpal:)

 Átszellemülten...
   
Petra betölti a sáfrányos ganache-t

 
Petra újabb formát készít elő

És végül Kata szépséges és finomságos tortája Memento Toscana...:)



11 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki! :)

    VálaszTörlés
  2. Tyű, nagyon jól néznek ki :) !!!

    VálaszTörlés
  3. meseszépek lettek és nagyon izgalmas ízük lehet. A közös bonbonozás is biztosan jó volt! :-)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon ügyesek vagytok!Milyen jó dolog,hogy volt rá lehetőségetek együtt lenni!!

    VálaszTörlés
  5. Hmmmm, a legeslegfinomabb! :-) Nagyon szép lett díszítve is! Ez azért akármikor jöhetne. :-)

    VálaszTörlés
  6. Ez megint valami álomszerű dolog. Azt érzem, már a töltelékkel ellennék... Csodásak lehetnek.

    VálaszTörlés
  7. Ezt a bonbont bizony én töltöttem! De büszke vagyok! :)
    Olyan jó volt újra látni, és milyen finom volt...Hmm. :)

    VálaszTörlés
  8. Sötét őszi estén nincs jobb dolog, mint édességeket nézni a habos-fahéjas kávé mellett...valóban gyönyörű!

    VálaszTörlés
  9. Köszi Nektek!
    Finom volt tényleg, valahogy más is, talán attól hogy együtt alkottuk.

    Szemkép!
    ...és tartalmas gondolatokat olvasgatni:)

    VálaszTörlés
  10. Olyan kérdésem lenne, hogy 0,05 g sáfrányt hogy mérsz ki? Vagy lehet valahol ilyen pontosan kimérve kapni?

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...